És mindez a saját házunkban (tőlünk bérli Zsolt, a zöldséges az üzlethelyiséget). Már csak egy helyi hentes kellene a másik, épp készülőben lévő üzlethelyiségünkbe, és egy szavam se lenne.
Tegnap első felindulásból lecsaptam egy szolid tormácska darabra. Fogalmam sincs, hogy mitől őrültem meg. Szerintem nem gondoltam végig a dolgot.
Mert életemben nem csináltam házi tormamártást. És életemben nem gondoltam, hogy ez ilyen rohadt kemény meló.
Gyerekek: ez gyilkos.
Van egy jó kis régimódi szakácskönyvem, amit megörököltem: bánffyhunyadi Hunyadi Erzsébet (Stiasny Nándorné) a szerzője. A jó házikonyha. Huhh. Megérne egy külön posztot ez a könyv.
Szóval ebben gyorsan átolvastam egy autentikus tormareceptet: megpucolod, pikk-pakk lereszeled, felöntöd forró sós húslevessel, majd ecettel ízesíted.
Megpucoltam, és apró darabokra vágtam. Már itt sejtettem ugyanis , hogy semmi pénzért nem tudnám megreszelni. Így is figyelmeztet a könyv, hogy valószínűleg szellőztetni kell tormakészítés közben.
Első felindulásból beleraktam a késes turmixgépembe, egy kevés vizet töltöttem rá, hogy boldoguljon a gép, és apróra turmixoltam. Amikor kiszedtem a gépből, patakokban folyt a könnyem, és be kellett látnom, hogy a házi tormának vajmi kevés köze van a bolti üveges, szűziesített tormához. Az első próbakóstolás (amikor is egyszerre szaladt fel a szemembe és az orromba az illata) rögvest meggyőzött, hogy ez brutális. Konkrétan: zokogtam.
A gyerekek a másik szobából néztek és röhögtek az anyjukon.
Ezért aztán forró vízzel átöblítettem, és jól kinyomkodtam, így már elfogadható erősségűre szelidült. Kissé megsóztam, kevertem hozzá 3 teáskanálnyi xilitet, és 6 evőkanálnyi bio almaecetet (5%).
Állítólag össze kell, hogy érjenek az ízek: így csavaros üvegben pihen a hűtőben. A gyilkos torma.
Már előre félek, mi lesz, ha kiszabadul onnan.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése